2017. április 12., szerda

Basic Egg = Minimál tojás

Basic Egg = Minimál tojás


Egy modell 9 hajtással készült = 1/9.

Papírméret: 2 : 3, azaz A/4-es lap.

Részletes hajtogatásleírás a látássérültek kedvéért:

1. A fentiekben leírt méretű téglalapot függőlegesen összehajtjuk = felező hajtást készítünk völgyhajtással.
Trükk:
Kicsiknek javaslom, hogy a 4 csúcsot illesszék egymásra, az ügyesebbik kezükkel fognak majd "vasalni=élezni" a papír közepétől kifelé az ujjbegyükkel vagy a körmükkel, de előbb a másik kezükkel nyomják egymásra a két réteget. Ha a közepétől indulunk kifelé az élezéssel, akkor egyenes hajtást kapunk. /Kicsik a nagyobb méretű lappal boldogulnak jobban./

2. Hagyjuk összehajtva a papírt és ferdén hajtsunk fel egy kisebb és egy nagyobb csúcsot az összehajtás irányába. Fordítsuk meg a papírt és a másik oldalon ismételjük meg ugyanezt. Így lesz szép íve a tojásnak, ha szimmetrikus hajtásokat készítünk. A tojás alja szélesebb, így alul kisebb részt hajtunk be, felül nagyobbat.

3. Még további 2 keskenyebb hajtást végezzünk a papír középső részén, majd fordítsuk meg és ismételjük meg a másik oldalon is.

4. Nyissuk szét a papírt és kész a tojás! Ha nem tetszik eléggé a forma, akkor még további hajtásokkal formálhatjuk a tojásunkat, hogy a szemünknek tetsző legyen.

Sok tojást kívánok a húsvéti képeslapokra!


2017. április 11., kedd

Basic Heart = Minimál Szív

Basic Heart = Minimál Szív


Négyzet alakú papírból 11 hajtással = 1/11.

Hajtogatásleírás:


a. Felező hajtás 1 völgyhajtással.
    Sarokhajtás  alulról kétszer a felezőhöz,  2 völgyhajtással.
    Lehajtom a négyzet  felső élét vízszintesen, az újonnan keletkezett oldalcsúcsokig,  lásd a 3. jelölés szerint.

b. Vízszintesen megfelezem a téglalapot, így meglesz a fele és addig bevágom középen, lásd a vastag vonallal jelzett részt az  olló alatt.
    A két felső csúcsot lehajtom az alsó csúcsok felhajtásával keletkezett vonalhoz.

c. Csinosítom a szívformát. Középen lehajtom a szív  közepét, lásd  a b. pont szerint jelzett vízszintes vonalhoz.
    A két oldalcsúcsot behajtom, lásd  a c. pontban látható pici függőlegeshez.

Kész! Örömteli, boldog emberek lesznek azok, akik kapják ezeket a szíveket!

Basic Rabbit-head = Minimál nyuszifej

Basic Rabbit-head = Minimál Nyuszifej


Minimál nyuszifej 8 hajtásból = 1/8.

A kezdőknek gyors megvalósítás, tanításhoz ajánlom nyelvórákra, óvodásoknak és aki most kezdi a hajtogatást.

Részletes hajtogatásleírás látássérültek miatt:

1. Vágj szét egy négyzet alakú papír 2 db háromszögre. Két darab derékszögű háromszög alakú papírt kaptál és az egyiket az átlójával felfelé  helyezd az asztalra. Felezd meg völgyhajtással = a két felső csúcsot illeszd egymásra   és "vasald le" = hajtsd meg az ujjhegyeddel, vagy a körmöddel.

Trükk:
Úgy lesz szép egyenes a hajtás, ha egyik kezeddel lenyomod középen a papírt, másik kezeddel pedig a középétől kiindulva haladsz a széle felé!

Majd nyisd szét a papírt és hajtsd az átlót  vízszintesen, kicsivel kevesebbet, mint a papír magasságának 1/3-át.

2. A középvonalhoz völgyhajtással hajts fel az alsó csúcsból egy kis részt, ez lesz a nyuszi fejtetője. Majd a keletkezett rombuszt a középvonalhoz hajtsd le mindkét oldalról.

3. Csinosíthatjuk, kerekíthetjük apró hajtásokkal a nyuszi fejformáját, alul és két oldalt egy picit hátrahajtjuk.

A nyuszi testét lásd a "Basic pig" hagyományos hajtásnál, a kiindulás egy négyzet alakú papír, ugyanakkora, mint amit széjjelvágtál a nyuszi fejéhez.

2017. április 10., hétfő

Basic Chick = Minimál csibe

Minimál csibe = Basic chick 


Basic series = Minimál sorozat:
2 D-s csibe = chick = 1/4.

Nyelvtanárok, óvónők, tanítók figyelmébe ajánlom ezt a "Minimál" = "Basic" csoportot, mert nagyon gyorsan elkészül és jól felhasználható lesz.. A nyelvórákat színesíteni fogja, ugyanakkor fejleszti a finommotorikus mozgást, a gyerek kézügyességét...

A lehető legkevesebb papír felhasználásával kevesebb réteg papír kerül egymásra és a kis gyerekeknek könnyebb lesz meghajtani. Nekik nagyobb méretű papírt kell adni,  mint amekkorát én használtam!

A  látássérültekre is gondoltam a  hajtogatásleírásnál, ezért ennyire részletes!


Hajtogatásleírás:

1. A derékszögű háromszög mérete: 8,5 x 6 x 6  cm, a hosszabb oldal, a vízszintes átló van felül. Az alsó csúcsot, a derékszöget völgyhajtással az átlóhoz hajtom.
2. A jobb oldali csúcsot az újonnan keletkezett függőleges élhez hajtom völgyhajtással.
3.  A baloldali csúcsot völgyhajtással áthajtom a jobb oldal középső csúcsához, túlér a csúcson, ez lesz a csibe csőre. Ide a hajtogatáson egy X-et rajzoltam.
4. Az alsó csúcsot  picit völgyhajtással felhajtom, hogy a csibe fejformája tetszetősebb legyen... A kész csibe mérete: átlóban a csőrnél 4 cm és a magassága 2,2 cm.

Boldog hajtogatást kívánok!

2017. március 27., hétfő

1 kosár tulipán = A tulips basket

Egy kosár tulipán = A tulips' basket


Zsófika unokám 3. születésnapjára érkezett ez a kosár tulipán. A felhasznált papír a tulipánszárhoz és tulipánfejhez 4x4 cm.

Basic Tulip & Snowdrop, Leaf = Minimál tulipán & hóvirág, levél

Basic Tulip & Snowdrop, leaf  = Minimál tulipán & hóvirág, levél 


A lehető legkevesebb hajtásból készítek modelleket, ezek az elsők között vannak, sorozatot tervezek.
A  tulipánt, a hóvirágot és a tulipán  leveleit háromszögből készítettem. A különbség a virágoknál csak a szirmok helyzetében van, a hóvirág lefelé néz, a tulipán felfelé.
Tulipán, hóvirág 3 hajtással = 1/3, levél 1/1.

Nyelvtanárok, óvónők, tanítók figyelmébe ajánlom ezt a "Minimál" = "Basic" csoportot, mert nagyon gyorsan elkészül és jól felhasználható lesz.. A nyelvórákat színesíteni fogja, ugyanakkor fejleszti a finommotorikus mozgást, a gyerekek kézügyességét...

A látássérültekre is gondoltam, azért ennyire részletes a leírás.


  


Hóvirág & tulipán hajtogatásleírás:
1. A derékszögű háromszög átlója van fölül és a háromszöget megfelezem az átló mentén, völgyhajtással. A két felső csúcsot egymásra hajtom, leélezem, majd kinyitom a papírt.
2. A keletkezett hajtásvonalhoz illesztve lehajtom a két felső csúcsot úgy, hogy nem ér a középen keletkezett hajtásvonalhoz, nyitott lesz. 3. Ha lefelé néz a virág feje hóvirág lesz, ha felfelé néz a szirom, akkor tulipán.

Levélhajtás:
1. A derékszögű háromszög átlója van felül és az átlóhoz illesztem az egyik oldalszélt, völgyhajtással.

Térbeli lesz a hóvirág és a tulipán, ha csak a papírral érintkező részt ragasztjuk le, a szirom többi része nyitva marad. A tulipán levele is térbeli lesz, ha csak az alsó részt ragasztjuk. Össze lehet fordítani a leveleket, amint a tulipánnál látható is, az egyik levelet a bal szélen hajtottam le, a másikat a jobb szélen..
Örömteli  hajtogatást!

2017. március 24., péntek

Pw Rosehip Octagon = Csipkebogyós 8-szög

Pickwick Rosehip Octagon = Csipkebogyós 8-szög


Modell: sokelemes, 1 modul 8 hajtásból áll, a modell 8 modulból 8/8

Hajtogatás leírás:
1. Felezőhajtás 2, átlóhajtás 2
2. Az előhajtáshoz hajtom a 2 felső csúcsot. A bal oldali hajtást másik irányba is megismételem.
3. A jobb oldali lehajtás kész, a bal oldalon felnyitom a papírt és a hajtásvonalak mentém süllyesztem, betűröm a papírt, így lesz fehér a csúcs. (Eltűnt a zöld levélrészlet és írás...)

2017. március 17., péntek

Pw Rosehipstar from 8 = Nyolcas Csipkecsillag

Pickwick Rosehipstar from 8 = Nyolcas Csipkecsillag


Modell: sokelemes, egy modul 7 hajtásból, a csillag 8/7 hajtással

Hajtogatás:

1. Átlóhajtás kétszer, felezőhajtás kétszer. Fontos, hogy a vízszintes felezőhajtás hegyhajtás legyen!

2. A két felső csúcsot az átlóhajtáshoz hátrahajtom, így hegyhajtás keletkezik.
3. Fordítsd meg és emeld meg a papírt ! A hátoldalon sok lesz a papír, ezért a korábbi hajtásvonalak mentén egymásra hajtom a felesleges papírt.
4. Megfordítom és kész 1 modul.

Trükk:
Összeragasztom a fehér csúcs alatt lévő papírt, mert elmozdul!

2017. február 22., szerda

Lipton Karibi csillag = Caribbean star

Lipton Caribbean star from 7 = Karibi 7-es csillag


Sokelemes modell, 7 modulból, 15 hajtás modulonként = 7/15

2017. február 21., kedd

Lipton Karibi virág = Caribbean flower

Lipton Karibi virág 4-es = Caribbean flower from 4 


Sokelemes modell: 4 modul, 8 hajtás modulonként = 4/8

2017. február 17., péntek

Lipton Tavasz: Kamilla = Spring: Camomile

Lipton Tavasz: Kamilla = Spring: Camomile


Már nagyon várom a tavaszt és kamillavirágos tasakokból ezeket az új modelleket készítettem.



A/ Négyszirmú Kamillavirág = Camomile Flower from 4
Modell: sokelemes, 4 modul, 11 hajtás modulonként = 4/11

B/ Ötágú Kamillacsillag = Camomilestar from 5
Modell: sokelemes, 5 modul,  10 hajtás modulonként = 5/10

2017. január 19., csütörtök

Pw Citrus Spring = Citrus Tavasz

Pickwick Citrus Spring = Tavasz


A tavaszt ezzel a hajtogatással várom, sürgetem, hívogatom...

Modell: sokelemes, 8 modul, 10 hajtás modulonként = 8/10

Hajtogatás:

1. A téglalapot hosszában megfeleztem, amihez igazítottam a hajtásokat. Alul és fölül is a 4 csúcsot hegyhajtással behajtom. A hegyhajtással a kisbetűk alatt hegyhajtást végzek és a "Pickwick" feliratot letakarom.

2. Hegyhajtással az alsó két csúcsot középre hajtom, a hegyes szög formánál. Az alsó és felső két csúcsot hátrahajtom. (Alul az apróbetűs írásig hajtom le.)

2017. január 13., péntek

Carnival Invitation = Farsangi meghívó


Farsangi meghívó = Carnival Invitation 


Közeledik február, a farsangi időszak.

Néhány hajtogatás a meghívó kártyára: születésnapra vagy farsangra...

2017. január 5., csütörtök

Simple Hog = Egyszerű Malac


Simple Hog = Egyszerű malac 

:
Malac 12 hajtás = 1/12.
Gyors és képeslapra ideális modell.



Hajtogatásleírás:
1. Téglalap forma, méret 2 :1, függőlesen megfelezem a téglalapot, majd kinyitom a papírt.
2. Felezőhajtás vízszintesen.
3. A felső két csúcsot lehajtom és a modell közepe felé továbbhajtom, majd visszanyitom az utolsó lépést. A felső csúcsokat kinyitom és a kialakított függőleges vonalhoz lapítom a papírt, így két kis háromszög keletkezik két oldalon.
4. A lábak kialakításához a belső széleket a korábbi függőleges hajtásvonalhoz hajtom. A fej formát hegyhajtással hajtom a jobb oldali részen. A bal oldali részen lesz a farok előkészítése.
5. A farok kialakításához a malac farát kinyitom, hátrahajtom és a maradék kis papírt kihúzom. Az orr maradt  a végére, egy pici hegyhajtás.


Basic Pig = Minimál malacka

 Minimál Malacka = Basic Pig

Gyors modell = Quick model


Ezzel a jelzővel fogok a továbbiakban modelleket bemutatni.

A legkevesebb hajtással, legegyszerűbb modellekkel szeretném a legkisebbeket bevezetni a hajtogatás rejtelmeibe... A gyerekek hamar elkészíthetik és hamar jön a sikerélmény!

Vagy nyelvi órákon a szótanulást elősegítheti egy nagyon egyszerű modell..
Kicsi gyerekeknek azért jobb a fejet háromszögből elkészíteni, mert kevesebb réteget kell lenyomni, könnyebb lesz!

A látássérültek kedvéért nagyon részletes a hajtogatásleírás:
Minimál malacka hajtása 10 lépésben = 1/10.

Fej:
1.Vágj ketté egy négyzetet és használd az egyik háromszöget.  A két felső csúcsot hajts egymásra völgyhajtással, ez lesz a felező és nyisd ki.
2. Középen hagyok a felezőnél egy kis helyet a fejtetőnek és a  két felső csúcsát lehajtom, így kialakul a fűl. Az alsó csúcsot hegyhajtással hátrahajtom, így kialakul a fej.


Test - hagyományos hajtás:
1. Egy átlóhajtáshoz szimmetrikusan lehajtjuk a két csúcsot, majd az alsó csúcsot is hátrahajtjuk.
2. A test formáját véglegesítjük a két alsó csúcs kismértékű hátrahajtásával.

2017. január 1., vasárnap

Westcliff Mosaic Stars = Mozaik Csillagok

Westcliff Mosaic Stars = Mozaik Csillagok


Modell: 4 modul, 9 hajtás modulonként = 4/9

Leírás:
1. A felezővonalhoz hátrahajtom a 4 csúcsot.
2. Az alsó részen úgy hajtom fel a felezőhöz, hogy kipördüljön a papír széle. A jobb oldali részen látható a következő lépés jele.
3. Kész 1 modul.
/A képen 12 modult raktam össze./

Kisebb és nagyobb csillagok alakulnak ki az összerakás során. Trükk: egy kis darab papírt teszünk a hajtogatás alá, arra ragasztunk.

Westcliff Clover, Boat's Flower = Lóhere, Csónakvirág

Westcliff Clover & Boat's Flower =
Lóhere és Csónakvirág


Lóhere modell 4 modulból, 7 hajtásból = 4/7

1. A felezőhajtáshoz hajtjuk a 4 csúcsot, majd a felső 2 csúcsot kinyitjuk.
2. A felső részen keletkezett hajtásvonalhoz hátra hajtjuk a 2 csúcsot és kész.


Csónakvirág modell 3 modulból, 7 hajtással =
3/7

1. A felezőhajtáshoz hátrahajtjuk a 2 alsó csúcsot, majd az írást eltakarjuk hegyhajtással.
2. A vízszintes hajtást völgyhajtással előre hajtjuk úgy, hogy a másik sor írást letakarjuk.
3. A 2 csúcsot a jelzés szerint hajtjuk, kész 1 modul.

N.Y. Clover = Újévi lóhere

New Year's Clover = Újévi Lóhere


A lóherét 4 darab négyzetből készítettem. Hajtogatásleírást a "Basic heart = Minimál szív" bejegyzésben találsz. 

 Lóhere = Clover 2017.

Feliratozás: A lóherébe írhatjuk az évszámot és alá a B.Ú.É.K. rövidítést, vagy fordítva...

B.Ú.É.K. 2017! = H.N.Y. 2017!

Modell: 4 modul, 11 hajtás modulonként = 4/11.